„Aki a válság idején nem jut elegendő információhoz, az még inkább lemarad” – hangzott el az egy hét múlva kezdődő Szolnoki Gazdasági Napok 2009 mai sajtótájékoztatóján az ITD Hungary fővárosi székházában. A sajtó képviselői előtt Szalay Ferenc polgármester a 14 milliárd forintos Szolnok Épül programról is beszélt.
– A recesszió nem egy kellemes dolog, de aki most mer fejlesztésekben gondolkodni, az komoly gazdasági lépéselőnyre tehet szert – mondta Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere a szeptember 10-én kezdődő Szolnoki Gazdasági Napok 2009 sajtótájékoztatóján. A polgármester hangsúlyozta, a rendezvény a szolnoki fejlesztési lehetőségeket hivatott bemutatni, illetve lehetőséget kíván teremteni a vállalkozók közötti információcserére. Hozzátette: nem csak az ipari, a mezőgazdasági és a turisztikai beruházásokról kell majd beszélni, de a logisztikairól is, ami Szolnok életében egyre jelentősebb szerepet kap. Utalt arra, hogy Szolnok jelenleg is az egyik legjelentősebb elosztóbázisa a Kínából érkező áruknak, és az ebben rejlő lehetőségekkel a jövőben is élni kíván a város.

Szalay Ferenc beszélt a 14 milliárd forintos Szolnok Épül nevet viselő programról is, amely a városi fejlesztéseket fogja össze. Ennek köszönhető, hogy elindulhatott a belváros, egy lakótelepi, illetve egy kertvárosi rész rehabilitációja, ahogy ennek révén épül fel Kelet-Európa leghosszabb gyaloghídja is, ami a megújult belvárost köti majd össze Szolnok tüdejével, a Tisza-ligettel. Szalay Ferenc egy kérdésre válaszolva beszámolt a helyi sportlétesítmények fejlesztéséről, mert mint mondta: Szolnok egyik lehetősége a sportturizmus, az aktív sportolók fogadása.
– Szolnok veszi a külpiaci jeleket, legyen szó akár gazdasági, akár fejlesztési lehetőségekről. Ezért sem véletlen, hogy Szolnok az ITD Hungary egyik legfontosabb partnere – jelentette ki Rétfalvi György, az ITD Hungary vezérigazgatója. Hozzátette: a Szolnoki Ipari Park jelenleg az ország legjobb ilyen kezdeményezése, az ott kiépített infrastruktúra, illetve az ott tapasztalható rugalmasság, versenyelőnynek számít. Ezért sem véletlen, hogy a Szolnoki Gazdasági Napok 2009 egyik konferenciájának szervezését az ITD Hungary vállalta fel, ahol külpiaci iránytűt, export tudnivalókat igyekeznek majd átadni vállalkozásoknak.
– A két nap alatt, hat helyszínen kilenc konferenciát rendezünk, amelyekre eddig 800-an jelentkeztek. Ez azt mutatja, jól gondoltuk, hogy értékes információkat érdemes helybe hozni – jelentette ki Kerék Gyula, a Szolnoki Gazdasági Napok 2009 szervezője. Elmondta azt is, hogy a szeptember 10-11-i rendezvényen Szolnok testvérvárosai mellett két kínai (Henan és Shanxi) tartomány, illetve több nagykövetség is képviselteti majd magát. A program központjának számító Aba Novák Kulturális Központban 40 kiállító standdal is bemutatkozik majd, köztük olyan szervezetek is – mint például az MFB, a Regionális Fejlesztési Ügynökség vagy a MiFiN Mikrofinanszírozó Zrt. –, amelyek célja a vállalkozások segítése. – A Szolnoki Gazdasági Napok 2009 programmal a konferenciaturizmust is szeretnénk megalapozni a városban – tette hozzá Kerék Gyula, szervező.